top of page
Szerző képeMK-színpad

Ma ünnepli születésnapját Székely Attila, Gyömrő kultúrális életének egyik meghatározó alakja


Attilát hatalmas szerelem és sok-sok évtized köti a színjátszáshoz. Nem csak társulatunk

létrejöttében játszott fontos szerepet, a Gyömrő Színház születésénél is jelen volt, sőt már a Rozmaring Hagyományőrző Alapítvány táncosaként, majd amatőr színészeként is találkozhattunk vele a színpadon.

Többek között szerepelt Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperájában, Farkas Ferenc és Dévény András Csínom Palkó három felvonásos daljátékában, Heltai Jenő Naftalinjában, Petes Shaffer Black Comedy című sötétben játszódó bohózatában, Örkény István Tóthékjában, és Joseph Stein, Jerry Bock, Sheldon Hernick Hegedűs a háztetőn című musicalében, melyet ő maga is rendezett.

Az utóbbi években orvosi javaslatra Attila nem vállalt szerepeket, de vonzódása a színjátszáshoz töretlenül él benne. Végül a színpadtól visszavonult remeteségét Neil Simon Mezítláb a parkban című vígjátékával törte meg. Ugyan csak egy aprócska szerepet vállalt a darabban, a futár szerepét, aki néhány percre jelenik meg, de ez a néhány perc elég volt arra, hogy komikus alakításával feledhetetlen élményt nyújtson a nézők számára.

Meleg szívvel gondolunk ma rád, Attila, és boldog születésnapot kívánunk neked. Büszkék vagyunk arra, hogy veled dolgozhatunk, és szerintem joggal mondhatjuk, hogy nem csak az

MK-színpad, hanem Gyömrő kulturális életének egyik meghatározó alakja vagy.




Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


bottom of page